- Részletek
- Kategória: 2014
Dr. Veres András megyéspüspök is tiszteletét tette a Kisléghi Nagy Ádám művészetét méltató könyv bemutatóján
„Kisléghi Nagy Ádám, a szent festője” címmel jelent meg Daniel Estivill kötete, amelyet a domonkos kolostorban október 15-én, késő délután mutattak be. Az eseményen tiszteletét tette dr. Veres András megyéspüspök, aki köszöntőt mondott az oszkói festőművész és a nagy számban megjelent érdeklődők előtt. A Magyar Katolikus Kultúra Hetei programsorozat keretében létrejött rendezvényen a könyvet dr. Zsámbéky Monika művészettörténész mutatta be. Az est házigazdája: dr. Zágorhidi Czigány Balázs, a Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány titkára volt. Közreműködtek: Szabó Zoltán és Vajda Szilárd, a Vasvári Zeneiskola tanárai.
- Részletek
- Kategória: 2014
A programsorozat keretében 2014. október 15-én (szerdán), 17.30 órakor Daniel Estivill: Kisléghi Nagy Ádám, a szent festője című könyvének bemutatója lesz Vasváron.
Letölthető programfüzet.
- Részletek
- Kategória: 2014
A rendezvény szervezői: a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára a 2014. szeptember 17-én tartott szerzetesi gyűjteményi nap témájául a szerzetesek utazását jelölték meg. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1015 Budapest, Piarista köz 1.) aulájában megtekinthető kiállítás a szerzetesek utazási szokásait mutatta be röviden; a molinókon a szamáron, lovon, szekéren stb. utazó szerzetesek illusztrálására a szervezők szellemes, egyedi ábrázolásokat választottak a résztvevő szerzetesi intézmények gyűjteményeiből.
Bővebben: "Szerzetesek szekere" – 2014. évi Szerzetesi Gyűjteményi Nap
- Részletek
- Kategória: 2014
Megjelent a Tanítvány legújabb száma, benne Gilányi Magdolna cikke A margitszigeti domonkos kolostor épületének terve (1944) címmel.
- Részletek
- Kategória: 2014
Fotó: Szendi Péter, Vas Népe
Vasvár Város Önkormányzata máriusi testületi ülésén meghallgatta a Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány beszámolóját a helyi múzeum működtetéséről. Az alapítvány, amelyet a domonkos rend 2003-ban a kolostor épületének hasznosítására és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény működtetésére hozott létre, a kezdetektől segítette a korábban a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának keretei között működő helyi múzeumot is. Miután 2013-ban a múzeum Vasvár város tulajdonába került, a város az intézményt egy feladatellátási szerződés keretében az alapítványra bízta.
A múzeum elmúlt évi működéséről és az alapítvány tevékenységéről Dr. Zágorhidi Czigány Balázs titkár és Dr. Kiss Gábor kuratóriumi tag számolt be a városi képviselő testület előtt. Az eseményről a helyi sajtó is beszámolt.