A Vasvári Domonkos Kolostor Alapítványt a domonkos rend 2003-ban azzal a céllal hozta létre, hogy segítse a kolostorépület megújulását és az abban működő intézmények, mindenek előtt a múzeum és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény munkáját. Az elmúlt években az alapítvány sikeres munkát végzett, aktívan közreműködött az önkormányzat városrehabilitációs pályázataiban, sőt maga is sikeres pályázatokat valósított meg, megteremtette a rendtörténeti gyűjtemény működési feltételeit és nagyban segítette a múzeum munkáját is.

A kolostorépület helyreállításának lezárultával új feladatok hárulnak az alapítványra: gondoskodni kell az épület karbantartásáról, biztosítani kell az elért eredmények fenntartását és új terveket kell kidolgozni a hosszútávú működéshez. Az eddiginél több aktív szereplőt bevonó működés érdekében a domonkos rend kezdeményezte az alapítvány kuratóriumának megújítását. Barna Máté domonkos tartományfőnök január 7-én Vasváron tárgyalt a kolostorépület fenntartásában érdekelt felekkel, Kovács Tilda polgármester asszonnyal és Tóth Balázs alpolgármesterrel, a város, Dr Kapiller Sarolta titkárságvezetővel és Dr. Nagy Zoltán megyei múzeumigazgatóval a megyi önkormányzat, illetve a megyei múzeum képviseletében, valamint Dr. Kiss Gáborral és Dr. Zágorhidi Czigány Balázzsal a helyi múzeum munkatársaival. A tárgyalást tapasztalatai átadásával segítette Dr. Takács András, az alapítvánnyal hasonló profilú sárospataki Szent Erzsébet Út Alapítvány munkatársa.

A tárgyalás eredményeként döntés született egy olyan új kuratórium létrehozásáról, amely a domonkos rend, a városi önkormányzat, a múzeum és a külső segítők képviselőiből áll össze. Ennek az új kuratóriumnak lesz majd a feladata, hogy megteremtse a hosszútávú működés feltételeit és együttműködési kereteket dolgozzon ki további partnerek, mindenek előtt a megye és az egyházmegye bevonására. A legjelentősebb feladat azonban az, hogy készüljön el az alapítvány középtávú programja, melynek fő célja, hogy 2016-ra, a rend alapításának 800. évfordulójára a vasvári kolostor az ünnepi rendezvények egyik kiemelt magyarországi helyszíne lehessen.