Január 16-án nyílt meg Szombathelyen A 800 éves domonkos rend Magyarországon című tárlat. A kiállítás betekintést enged a rend történetébe és bemutatja a Szombathelyi Egyházmegyére vonatkozó adatokat is. 

Az utazó kiállítás már több településen is megfordult, hiszen tavaly ünnepelte megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend.  2017-ben ez az első hely ahol láthatja az érdeklődő közönség. Nem is kérdés, hogy a Szent Márton Látogatóközpontban, az egykori domonkos kolostorban kapott helyet a tárlat, amelyet majd a templomba is átvisznek, hogy minél többen megismerkedjenek a rend és így a szombathelyi kolostor múltjával.

A kezdetektől egészen a 20. századig követhetjük nyomon a rend történetét, amelyben fontos szerepe volt Magyarországnak is, mondta dr. Zágorhidi Czigány Balázs, megyetörténeti kutató, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény igazgatója a tárlatot felvezető előadáson. Ezt jelzi, hogy a rend alapításakor Szent Domonkos kiemelt feladatnak tekintette a kunok megtérítését, tervei között szerepelt, hogy Ő is részt vesz ebben a misszióban. A kezdeti évek – egészen a tatárjárásig – a rend sikertörténetét jelentik hazánkban: számos kolostor épül, folyamatosan bővül a szerzetesek létszáma és olyan missziót is felvállalnak, mint Julianus barát és társai magyarkutató expedíciója. A magyar történelem viharai nem kímélték a rendet sem, de mindig képes volt az újraéledésre, újraszerveződésre a magyar provincia, amit a rend vezetése is mindig támogatott.

A Szombathelyi Egyházmegye területén Vasváron építettek először kolostort, majd a barokk korban Szombathelyen. Később, a 19. században, Kőszegen indult újra a rend női ága, amely ma is meghatározó szerepet tölt be a kisváros vallási, oktatási életében.

A férfi rend napjainkban Sopronban, Szentendrén és Debrecenben tartanak fenn rendházat, működtetnek plébániát és végzik az evangélium hirdetését Szent Domonkos szellemiségét őrizve, lelkiségét megélve, ez már Andrzej Kostecki OP atya előadásából derült ki.

A kiállítás kb. 2 hétig tekinthető meg.

(Forrás: martinus.hu)

kiallitas01
kiallitas02
kiallitas03
kiallitas04
kiallitas05
kiallitas06
kiallitas07
kiallitas08

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés